Szimpózium

Rendezvényünk egy merőben új kezdeményezés, amelynek célja a dél-alföldi régióban egy olyan szakmai előadói tér létrehozása, amely nyitott az innovatív szakmai műhelyek bemutatkozására. Szakterületünk naprakész információin, forrongó témáin túl hangsúlyt fektetünk a hétköznapok klinikai kihívásaira és a jövőbe mutató szakmai perspektívákra is. Kiemelt témaként szeretnénk foglalkozni a végstádiumú szervi működészavarok áthidaló, transzplantáció előtti kezelésével, a vértisztító eljárások gyakorlati vonatkozásaival, az ECMO létjogosultságával, a jövő aneszteziológiai és intenzív terápiás kihívásaival. Szeretnénk egy olyan környezetet teremteni, ahol fontos a jövőkép, a modern, környezettudatos gondolkodás, valamint a szakmai kapcsolatteremtés és együttműködés. A plenáris előadásokon kívül interaktív kiscsoportos foglalkozások segítik egy-egy témakör részletes megismerését. A természetközeli helyszín a szakmai fórum mellett kitűnő lehetőséget biztosít a rekreációra és a pihenésre is, társasági rendezvényeink pedig felüdülést nyújtanak a tudományos érdeklődésen túl.

2
Days
26
Előadók
24
Sessions

Előadók

Szegfű János
Szegfű János
Dr. Fazakas János
Dr. Fazakas János
Dr. Losoncz Eszter
Dr. Losoncz Eszter
Dr. Fülep Zoltán
Dr. Fülep Zoltán
Dr. Irsai Ákos
Dr. Irsai Ákos
Dr. Lovas András
Dr. Lovas András
Dr. Bokros Fanni
Dr. Bokros Fanni
Csernák Krisztina
Csernák Krisztina
Dr. Rostás Andrea
Dr. Rostás Andrea
Prof. Dr. Babik Barna
Prof. Dr. Babik Barna
Dr. Gondos Miklós
Dr. Gondos Miklós
Dr. Horváth Zsolt
Dr. Horváth Zsolt
Dr. Bukor Barbara
Dr. Bukor Barbara
Dr. Csorba Zsófia
Dr. Csorba Zsófia
Dr. Zátroch István
Dr. Zátroch István
Dr. Kupcsulik Szilvia
Dr. Kupcsulik Szilvia
Dr. Nardai Gábor
Dr. Nardai Gábor
Dr. Barna Sándor
Dr. Barna Sándor
Dr. Solti Árpád
Dr. Solti Árpád
Dr. Juhász István
Dr. Juhász István
Dr. Hoffmann Péter
Dr. Hoffmann Péter
Dr. Madurka Ildikó
Dr. Madurka Ildikó
Dr. Havas Attila
Dr. Havas Attila
Dr. Orbán Ágnes
Dr. Orbán Ágnes
Dr. Molnár Tamás
Dr. Molnár Tamás
Dr. Juhász Máté
Dr. Juhász Máté

Menetrend

10:00 - 10:15

Köszöntő

Előadóterem

10:15 - 10:35

Életminőség az intenzív ellátásban

Előadóterem

Dr. Bokros Fanni

10:35 - 10:55

Szakpszichológus szerepe a felépülésben

Előadóterem

Csernák Krisztina

10:55 - 11:15

Rehabilitációs központok szerepe az intenzív ellátás után

Előadóterem

Dr. Rostás Andrea

11:15 - 11:30

Diszkusszió

Előadóterem

11:30 - 11:45

Kávészünet

11:45 - 12:05

A szimuláció jelentősége a gyakorlati képzésben

Előadóterem

Dr. Bukor Barbara

12:05 - 12:25

A készségfejlesztő központok jelentősége az aneszteziológiai és intenzív terápiás gyakorlati képzésben

Előadóterem

Dr. Csorba Zsófia

12:25 - 12:35

Diszkusszió

Előadóterem

12:35 - 14:00

Ebédszünet

14:00 - 14:20

A viszkoleasztikus tesztek alkalmazása a gyakorlatban

Előadóterem

Dr. Zátroch István

14:20 - 14:40

Viszkoleasztikus tesztek alkalmazása a COVID során

Előadóterem

Dr. Kupcsulik Szilvia

14:40 - 15:00

Trauma és koagulopathia

Előadóterem

Dr. Nardai Gábor

15:00 - 15:20

A koagulációs rendszer szerepe a gyulladásos válasz során

Előadóterem

Dr. Barna Sándor

15:20 - 15:45

Kávészünet

15:45 - 17:00

Problémaorientált esetfeldolgozások (csoportokban)

Előadóterem

17:00 - 17:15

Merre tartunk a viszkoelasztikus tesztekkel? Kérdések – válaszok.

Előadóterem

Dr. Fazakas János

17:15 - 17:45

MAITT Délkelet-Magyarországi Szekció Küldöttgyűlés

Előadóterem

19:00 - 23:00

Gálavacsora

Elérhetőségek